Történetünk
Somlószőlősi Evangélikus Egyházközség
A Somló-hegyet gyűrűként körül ölelő falvak közül, az egyik település Somlószőlős. A szőlőművelésről kapott név a történelem során sokat változott az 1488-ból egy feljegyzés Naghzewleusnak 1568-ból Nagy Zelesnek nevezi, majd a később Nagyszőllős néven ismert helység 1898-ból már Somlószőlős néven ismert.
Az 1540-es évektől kezdődően már volt a helységben lutheránus tanokat hirdető lelkész, aki az Árpád-kori vonásokat magán hordozó ma katolikus templomban szolgált. 1724-ig használhatták az evangélikusok ezt a templomot. Az evangélikusság jelenléte eddig a korig igazán kuriózumnak számított, hiszen az ellenreformáció javában dúlt. Azonban a Zichy család, aki a helyi nemesség volt abban a korban, várőrséggel rendelkezett, de nem bírt a törökkel, ezért kérte I. Lipót Habsburg uralkodót, hogy segítsen. Mivel a nemesi család katonai hadereje nem bírt törökkel olyan kisnemesi rétegektől kértek segítséget, akik javarészt protestánsok voltak. A katonák levelet fogalmaztak meg I. Lipótnak arról, hogy eddig is hűségesen védték a hazát, cserébe szeretnék az Istent szabadon, saját hitük szerint imádni. 1675. január 13-án I. Lipót oklevelet adott ki arról, hogy ágostai (evangélikus) és helvét (református) hitvallású katonák számára szabad a vallásgyakorlat.
Az 1724-ben a Zichyek visszavették az ősi templomot az evangélikusoktól. Az ezek utáni feljegyzések elég hiányosak, de azt tudott, hogy a jelenlegi területet, ahol az evangélikus templom, parókia és a korábban idetartozó iskola áll, gróf Zichy János és Imre ajándékozta az evangélikusoknak. Ez egy mocsaras, lápos ingoványos terület volt. Fel is épült itt egy fából, sövényből és nádfedélból készült templom, azonban egy 1779-es tűzvész alkalmával leégett.
Ezt követően továbbra is elszántan szerettek volna egy kőtemplomot a falubeli evangélikusok. II. József türelmi rendelete (1781.) után újból kérelmezték egy kőtemplom építését. A hagyomány azt mondja, hogy Zichy gróf a falu közepén lévő tóra mutatva mondta, hogy ott építhetnek. 1795. november 1-jén szentelték fel a feltöltött tó helyére felhúzott épületet. A szentelésen Döbröntei Lajos szolgált. A templomépítő lelkész fia Döbröntei Gábor a Magyar Tudományos Akadémia első titkára volt. A gyülekezet a mai napig egy kiállítást tart fenn az ő emlékezetére.
Az 1795-ben épült templom kiegészült egy orgonával 1800-ban, amit 1868-ban átalakítottak, majd 1966-ban Trajtler Gábor által tervezett új orgona került a helyére.
A templom harangjainak egyikét 1909-ben öntette 24 korábban Nagyszőllősből (ez a mai Somlószőlős) kivándorolt evangélikus gyülekezeti tag.
A jelenlegi harangok már a korábbiak újraöntéséből keletkeztek. Egy 410 kg súlyú és egy 220 kg súlyú. A mai napig minden vasárnap 9.00-kor, 9.30-kor és 10.00-kor hívja a híveket, hogy egy közösségként éljék meg az Úrhoz tartozásukat és tiszteljék Isten.
Szemerei Gábor Benjamin bemutatkozása
"Én az Úr vagyok, a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik és azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." (Ézs 48,17)
Ez az ige volt az, amely útnak indított a nagybetűs életbe. Középiskolás koromban kaptam édesanyámtól, aki nem is gondolta, hogy ebben az igében rálelek az Isten gondviselő kegyelmére. Bonyhádra jártam a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumba. 6-osztályos képzésen emelt óraszámban tanultam matematikát. Nem is tudom miért. Nem szerettem igazán. Sosem volt vágyam, hogy mérnök legyek, vagy informatikus, vagy ehhez hasonló. Viszont már elég korán észre vettem magamon, hogy szeretek emberekkel foglalkozni. Ismerkedni, meghallgatni őket. Elsőre a lelkészi pálya felé ez mozdított engem.
Azt nem titkolom, hogy gyermekkorom óta vallásos neveltetésben részesültem. Ez úgy hangzik, mintha különórára jártam volna, de azt jelenti, hogy minden este imádkoztunk, énekeltünk az egész családommal lefekvés előtt. Két nővérem van, akiket ajándéknak tartok. Mindenben számíthatok rájuk. Szeretetben és imádságban hordoznak és ami a legfontosabb, hogy nem csak vér szerint, hanem Lélek szerint is testvérek vagyunk. Szóval ezek az egészen bensőséges és meghatározó spirituális élmények mélyen bele ivódtak a személyiségembe. Isten megszólítható, minden aprócseprő kis gyermeki gonddal, vagy apró örömökkel is, mint például, hogy "találtam egy rakás suszterbogarat az udvaron." Ez egy óriási felszabadulást ad mind a mai napig, hogy elmondhatok mindent, amit csak szeretnék, mert Isten meghallgat. Sírhatok Istennek. Örülhetek Istennel. Kiakadhatok neki. Kérdezhetek tőle. Mert Ő élő Isten, aki jelen akar lenni az életemben. Arra tanít, ami javamra válik és arra vezet, amerre mennem kell.
Ezen élményeimet vegyítve jött az ötlet arról, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Lelkész. ez már csak azért sem volt minden tekintetben elvárt, vagy várt pályaválasztás, mert hogy erre az útra hiszem, hogy Isten vezetett, másrészt pedig, mivel édesapám egész kiskoromban is már azt mondogatta, hogy: "Fiam, te pap leszel." Amire egész könnyedén, zsigerből rávágtam, hogy: "Na az biztosan nem!" Így hát megértettem, hogy miért akadtak ki teljesen, amikor közöltem velük az elképzeléseimet. Persze támogattak mindenben, amire csak szükségem volt.
Így kezdtem meg a tanulmányaimat 2012-ben az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, ahol 2019. júniusában végeztem. Ez idő alatt egy évig Berlinben tartózkodtam, ahol ösztöndíjasként a Humboldt Egyetem hallgatói körét bővítettem és emellett a Berlini Magyar Protestáns Gyülekezetet pásztorolhattam.
Mindezekkel párhuzamosan, mindig is jelen volt az életemben a zene. 2008-ban alakítottuk meg még a gimnázium falain belül a Keresztmetszet zenekart. Saját dalaink arról szóltak, hogy hogyan tapasztaljuk Isten jelenlétét az életünkben. Milyen kérdésekkel küzdünk a hitünkben. Vagy milyen válaszokra jöttünk rá, esetleg miért adunk hálát. Önmagában ez a zenés baráti társaság nagyon jó hatással volt nem csak rám, de a hallgatóságra is. Sok visszajelzés érkezett arról, hogy szüksége van az embereknek arra, hogy valaki megfogalmazza az esetlegesen másokban is már bujkáló kérdéseket, hogy ki merjük mondani az Istennel kapcsolatos kérdéseket.
A második zenei formáció, amelyben volt alkalmam muzsikálni a Szélrózsa Band volt. A Szélrózsa az Evangélikus Egyház ifjúsági fesztiválja, amely sok könnyűzenével és lendületes ifjúsági programmal rendelkezik. A Szelrósza Band volt a találkozó énekléseit vezető együttese. A mai napig hálát adok ezekért a szolgálatokért. Hiszen az Isten dicsőítése rendkívüli módokon köthet össze keresztyén fiatalokat.
A harmadik formáció pedig a Közel zenekar volt. Nevével is azt akartuk kifejezni, hogy igazából minden emberhez közel van Isten. Minden emberhez közel hozható Isten.
Volt ezen kívül is még néhány zenekar, amelyben megfordultam, jelenleg a Large Room (tágas tér) jazz/funky/pop/rock stílusú leginkább muzikális baráti társaság az, amivel jelenleg is aktívan zenélünk.
Korábban volt még egy ír zenét játszó formáció, amelyben egy nagyon szép hangú lány énekelt. Gyorsan feleségül is vettem és várjuk az első kisfiunkat. Egy óriási ajándékot kaptam általa. Minden nap hálát adok érte.
Sokáig tudnám még fogalmazgatni a sorokat. Nem éppen a bemutatkozás a legkönnyebb műfaj. Talán még száz oldalban sem menne igazán jól. Egy rövid versben azért megpróbálom összefoglalni: